Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

MVM Veszprém - Vardar Szkopje

MVM Veszprém
28
Vardar Szkopje
26

2016-04-03 19:00, Varasd
Bírók:
SEHA Liga, SEHA F4 döntő

MVM Veszprém:
Vardar Szkopje:



Ezt a mérkőzést sem kezdte jól az MVM Veszprém. A Vardar nyitott védekezésére nehezen találtuk az ellenszert, Ilic lőtt igaz 3 gólt, ám rendre leindításokból büntetett a macedón bajnok. 3:7-nél kért időt Xavi Sabaté mester. Ezt követően „Momo” meglőtte a 4. gólját is, ám Cindric is megszerezte 3. találatát Ezután Nagy László pillanatai következtek, gyorsan lőtt két gólt. 10. perc: 6:8. A további felzárkózást Marguc hetese, Mikler védései, majd Palmarsson betörése segítette. 13. perc: 8:9. 14. perc végén aztán Iváncsik ejtése már egyenlítést és Vardar-időkérést eredményezett. Mindkét oldalon keményen védekeztek a felek. Marguc és Ilic góljaival továbbra is döntetlen volt az állás, amihez Mikler védései is kellettek. 19. perc: 11:11. A támadójáték továbbra is akadozott, ám a védekezésre lehette alapozni: Chema labdaszerzéséből 12:12. Ám ezt követően gyors két gólt szerzett a Vardar, miközben Sterbik is szép védéssel jelentkezett. 24. perc: 12:14. Marguc ismét büntetőből volt eredményes, azonban Karacic is betalált, a reklamáló Chemát pedig 2 percre kiállították (13:15). Emberhátrányban Ilic gólt lőtt, Miklert pedig nem tudták átejteni a túloldalon. Nagy betörését büntetőt és két perces kiállítást érően tudták csak megállítani, Marguc azonban kihagyta az egész SEHA Liga szezonbeli második büntetőjét, ugyanis a kapufára bombázott. A félidő 14:15-tel zárult, egygólos veszprémi hátránnyal.
 
A második játékrézben Aliloviccsal kezdtünk a kapuban. Mi vezethettük az első támadást, ám Sterbik védeni tudott. Viszont mi is előhúztuk a zavaró védekezést, Ugaldeval elől, amiből egyből labdát szerzett Nagy, Palmarsson pedig gólt lőtt az üres kapuba: 15:15. Gorbok talált be a túloldalon, Nagy viszont hetest harcolt ki, amit Ilic bevágott (16:16). Gulyás leindítás gólja pedig már a vezetést eredményezte (17:16) a 34. perc végén. Dibirov egalizált szépen a balszélről. Ilic tört volna be ám Abutovic durván, piros lapot érően szabálytalankodott ellene. A SEHA Liga újdonsült MVP-jét le is kellett cserélni, helyére Sliskovic érkezett - a horvát szurkolók nagy örömére. A veszprémi szurkolóknak pedig Ugalde gólja okozott főleg örömöt. 36. perc 18:17. Dibirov ismét egyenlített, amire Sliskovic válaszolt (19:18). Ezután azonban a Vardar egyenlített, ráadásul Nagyot kiállították két percre, Stoilov azonban fölé lőtt. Ugalde góljával pedig ismét nálunk volt az előny, mire a túloldalon Gulyást kiállították. 20 másodpercre kettős emberhátrányba kerültünk, amit Dibirov büntetett a szélsőt, viszont az üres kapura fölé lőtt félpályáról, ugyanis Ugalde villámgyorsan ért vissza a megkülönböztető mezében, ezzel nehezebb lövésre késztetve az orosz szélsőt. Sliskovic azonban nem hibázott, miközben kiegészültünk. (14. perc: 21:20). Azonban mint addig mindig, Dibirov érkezett az egyenlítéssel. A sérülése után visszatérő Sliskovic azonban megszerezte a 3. gólját is, Dujsebaev pedig az elsőt. 16. perc: 22:22. Timuzsin kapott két percet, Dujshebaev pedig visszavette a vezetést. Palmarsson válaszolt, majd Dujshebaev villant ismét. 49. perc: 23:24. Ám újra jött Sliskovic, ráadásul Brumen mehetett két percre pihenni. Jól védekeztünk, Sulic pedig betalált. Ismét nálunk volt az előny! 51. perc: 25:24. Nem késett sokáig Dujshebaev válasza, ráadásul most Terzicet küldték le. Nagy viszont betalált emberhátrányban. Dibirov viszont végre nem tudott egyenlíteni, Alilovic védett spárgázva. 24. perc: 26:25. Nilsson gólja pedig már kétgólosra növelte az előnyünket. Időt is kért Raúl Gonzalez. Cindric lőtt gólt, majd Sterbik és Alilovic is védett. A 28. perc végén még mindig 27:26 volt az állás. Kapufát lőtt a Vardar, míg a túl oldalon Nagyot nem lehetett megállítani. Ismét két gól lett közte egy perccel a vége előtt! Mirko Alilovic védett ismét, fél perccel a vége előtt, labda a miénk lett. Xavi Sabaté időt kért. A maradék időben már nem történt semmi, ismét megnyertük a SEHA Ligát!
 
A SEHA Final4 All-Star csapatának tagjai lettek: Cristian Ugalde, Zlatko Horvat, Momir Ilic, Alex Dujshebaev, Luka Cindric, Rasko Stojkovic, Ivan Stevanovic
A Final4 legjbb játékos Momir Ilic lett!

MVM Veszprém - Vardar Szkopje 28:26 (14:15)
 
 
MVM Veszprém: Mikler, Alilovic – Gulyás 1, Iváncsik 1, Schuch, Ilic 7 (1), Palmarsson 3, Nilsson 1, Nagy 4, Ugalde 2, Marguc 3 (2), Chema 1, Terzic, Sulic 1, Lékai, Sliskovic 4
 
Vardar Szkopje: Sterbik, Milic – Stoilov 1, Brumen 1, Toskic, Manaskov 2, Maqueda 2, Karacic 2, Dujshebaev 4, Abutovic, Cindric 5, Dibirov 4, Gorbok 2, Shishkarev 3, Marsenic
 
 
Hétméteres: 4/3 ill. 1/1
Kiállítás: 14 perc ill. 10 perc
Xavi Sabaté: Gratulálok a Vardarnak, amely fantasztikusan játszott az egész hétvégén. Az első 15 percben kiválóan játszottak, mi pedig több lövést is hibáztunk, valamint leindítás gólokat kaptunk. Ám ismét bizonyítottuk, hogy soha nem adjuk fel. Egyre jobban játszottunk, Mirko Alilovic pedig nagyon fontos pillanatokban védett. Gratulálok a csapatomnak. Nem lehet mindig jól játszani, ám keményen harcoltunk és . Köszönjük a szurkolóinknak Gratulálok a SEHA Ligának is ehhez a fantasztikus Final4-hoz és az egész szezonhoz.
 
Mirko Alilovic: Gratulálok minkét csapatnak, nagyszerű meccset játszottunk, amelyet élvezhettek a szurkolók. Az első félidő inkább a Vardaré volt, a második játékrészben pedig mi voltunk jobbak, és talán némi szerencsénk is volt.
 
Raúl Gonzalez: Gratulálok a Veszprémnek, az edzőjének és a játékosainak egyaránt. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat jól játszott. Az első 15 percben jók voltunk, ám a Veszprém kiválóan védekezett. A második félidő a címvédőé volt. 100%-ot nyújtottunk, de még jobbnak kell lennünk ahhoz, hogy le tudjuk győzni a Veszprémet.
 
Mijajlo Marsenic: A Veszprém a világ egyik legjobb csapata. Mirko Alilovic nagyon fontos pillanatokban védett. Gratulálok a Veszprémnek!
 
MZS_0003.jpgMZS_0029.jpgMZS_0030.jpgMZS_0035.jpg
MZS_0049.jpgMZS_0060.jpgMZS_0075.jpgMZS_0112.jpg
MZS_0140.jpgMZS_1448.jpgMZS_1449.jpgMZS_1454.jpg
MZS_1457.jpgMZS_1458.jpgMZS_1460.jpgMZS_1462.jpg
MZS_1464.jpgMZS_1468.jpgMZS_1470.jpgMZS_1473.jpg
MZS_1481.jpgMZS_1482.jpgMZS_1484.jpgMZS_1486.jpg
MZS_1488.jpgMZS_1490.jpgMZS_1492.jpgMZS_1494.jpg
MZS_1504.jpgMZS_1511.jpgMZS_1515.jpgMZS_1521.jpg
MZS_1877.jpgMZS_1905.jpgMZS_1915.jpgMZS_1917.jpg
MZS_1925.jpgMZS_1927.jpgMZS_1933.jpgMZS_1935.jpg
MZS_1946.jpgMZS_1947.jpgMZS_1951.jpgMZS_1953.jpg
MZS_1956.jpgMZS_1957.jpgMZS_1965.jpgMZS_1973.jpg
MZS_1975.jpgMZS_1976.jpgMZS_1977.jpgMZS_1981.jpg
MZS_1995.jpgMZS_1997.jpgMZS_2002.jpgMZS_2004.jpg
MZS_2006.jpgMZS_2008.jpgMZS_2012.jpgMZS_2013.jpg
MZS_2016.jpgMZS_2019.jpgMZS_2022.jpgMZS_2031.jpg
MZS_2032.jpgMZS_2033.jpgMZS_2034.jpgMZS_2043.jpg
MZS_2047.jpgMZS_2049.jpgMZS_2054.jpgMZS_2066.jpg
MZS_2076.jpgMZS_2077.jpgMZS_2081.jpgMZS_2083.jpg
MZS_2090.jpgMZS_2101.jpgMZS_2102.jpgMZS_2105.jpg
MZS_2106.jpgMZS_2110.jpgMZS_2118.jpgMZS_2124.jpg
MZS_2129.jpgMZS_2175.jpgMZS_2184.jpgMZS_2188.jpg
MZS_2189.jpgMZS_2193.jpgMZS_2197.jpgMZS_2211.jpg
MZS_2215.jpgMZS_2218.jpgMZS_2220.jpgMZS_2225.jpg
MZS_2226.jpgMZS_2229.jpgMZS_2230.jpgMZS_2232.jpg
MZS_2234.jpgMZS_2238.jpgMZS_2240.jpgMZS_2260.jpg
MZS_2270.jpgMZS_2282.jpgMZS_2287.jpgMZS_2299.jpg
MZS_2300.jpgMZS_2303.jpgMZS_2307.jpgMZS_2314.jpg
MZS_2315.jpgMZS_2322.jpgMZS_2350.jpgMZS_2357.jpg
MZS_2358.jpgMZS_2360.jpgMZS_2379.jpgMZS_2380.jpg
MZS_2401.jpgMZS_2406.jpg

Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. THW Kiel 7
2. Montpellier HB 6
3. HC Vardar
6
4. Telekom Veszprém HC 4
5. FC Porto Sofarma
4
6. PGE Vive Kielce
3
7. HC Meshkov Brest 2
8. HC Motor Zaporozhye 0
 
 
A B csoport állása
 
1. Telekom Veszprém 12
2. Eurofarm Rabotnik 9
3. Meshkov Brest
6
4. PPD Zagreb 6
5. Metaloplastika
3
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. Telekom Veszprém 14
2. MOL-Pick Szeged
14
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 10
4. FTC-HungaroControl
10
5. Balatonfüredi KSE
9
6. Csurgói KK 7
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
1970. január 1. (csütörtök), 01:00
2020. május 9. (szombat), 18:00
Veszprém
Komló
K&H Liga

Névadó partnereink