Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

MKB Veszprém KC - HCM Constanta

MKB Veszprém KC
27
HCM Constanta
26

2010-04-03 17:15, Veszprém Aréna
Bírók:
Bajnokok Ligája, BL nyolcaddöntő

MKB Veszprém KC:
HCM Constanta:



A román csapat után ma a Veszprémbe látogató román szurkolók is megkoszorúzták Marian Cozma szobrát.
 
A két szurkolótábor sportszerű szurkolása közepette, teltház előtt kezdődött a mérkőzés, melyen a veszprémiek villámrajtot vettek: a 8. percben 5:3 volt az állás, majd 14 perc alatt 7 hazai gólra nem született vendégválasz (22. perc 12:3). A félidő végén rákapcsolt a Constanta, jobban megtalálták a hazaiak határozott védekezésének ellenszerét, így ötgólos MKB vezetésnél tértek a félidei pihenőre a csapatok (14:9).
 
A második félidő elején felváltva estek a gólok, egészen a 49. percig tartották a hazaiak az ötgólos előnyüket. A 46. percben megtörtént az, amire a veszprémi szurkolók hónapok óta vártak: Marko Vujin pályára lépett egy hetes erejéig, amit az őt éltető szurkolók hangorkánja közepette kicsit túlizgult és kihagyott, pár perccel később azonban már magabiztosan értékesítette a 2. büntetőjét.
 
A végjátékban a románok kihasználták a hazaiak megingásait és csökkenő koncentrációját, és a végén felzárkóztak egy gólra. A vége 27:26, ezzel a csapatunk bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.
 
A mérkőzés után bemutatták a csapat új kabalafiguráját, melynek nevéről hamarosan a honlapunkon lehet szavazni. Ennek módjáról részletesen jövő hét elején írunk.
 
A BL negyeddöntőinek sorsolását kedden tartják Bécsben, melyről természetesen be fogunk számolni az oldalunkon.

MKB Veszprém KC - HCM Constanta 27:26 (14:9)
 
MKB Veszprém KC: Peric - Iváncsik T. 1, Sesum 4, Eklemovic 4, Sulic 3, Terzic 2, Iváncsik G. 3. Csere: Vilovski, Gulyás 1, Perez 6, Vujin 1 (1), Korazija 2, Lushnikov, Lapcevic.
 
HCM Constanta: Popescu - Toma 9 (5), Mocanu 2, Muresan 2, Simic, Adzic, Buricea 1.
Csere: Stanescu, Pavlovic 1, Nicolae, Sadoveac, Dimache 4, Sabou 2, Csepreghi 5, Vukovic.
 
Hétméteres: 2/1 ill. 5/5
Kiállítás: 10 perc ill. 2 perc
Mocsai Lajos: „Először is gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz! A román csapat professzionális, komoly erőt képviselő gárda. 17 percig jó kézilabdát játszottunk, ekkor hatgólos előnyre tettünk szert. A Constanta felszívta magát, sok technikai hibát követtünk el, nyitott védekezésük hatékonyan működött, kapusaik jól védtek, főleg a végjátékban kaptak egy kis külső segítséget is, emiatt lett csak egygólos a győzelmünk. Büszke vagyok a csapatra, nyolc között vagyunk a BL-ben az elmúlt hetek nehézségei ellenére. Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!”
 
Marko Vujin: „Gratulálok a Constantának, mindkét meccsen jól játszott, és természetesen gratulálok a csapatunknak a nyolc közé jutáshoz. Az első 15 perc után sajnos visszaestünk, a Constanta jobban játszott nálunk a 2. félidőben, de a bírók is segítették azért őket. Nehéz négy hónap van mögöttem, köszönöm Mocsai Lajosnak a játéklehetőséget és örülök, hogy gólt is lőttem. Napról-napra jobb a lábam, a negyeddöntőre tökéletes állapotban lesz. Bízom a keddi jó sorsolásban."
 
Eden Hairi - másodedző: „A veszprémi csapat nagyon jól kezdte a mérkőzést. Utána jól tartottuk magunkat, de az a tény, hogy a Veszprém győzött Buzauban meghatározta ezt a meccset is . Jó tapasztalat volt, hogy eljutottunk a BL legjobb 16 csapata közé. Őszintén kívánjuk a Veszprémnek, hogy minél tovább jussanak a BL-ben, gratulálok a győzelmükhöz és nem utolsósorban a fantasztikus körülményekhez. Úgy gondolom, hogy a Veszprémnek nagy lehetősége van arra, hogy a Final Fourba jusson. Én is kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!
 
Darko Pavlovic - játékos: „Próbáltunk minél jobb eredményt elérni. A Veszprém nagyon erős csapat, örülök, hogy velük játszottunk, sok sikert kívánunk nekik a BL-ben!"
IMG_0014.JPGIMG_0020.JPGIMG_0029.JPGIMG_0036.JPG
IMG_0063.JPGIMG_0078.JPGIMG_0081.JPGIMG_0088.JPG
IMG_0094.JPGIMG_0111.JPGIMG_0117.JPGIMG_0123.JPG
IMG_0134.JPGIMG_0135.JPGIMG_0141.JPGIMG_0144.JPG
IMG_0154.JPGIMG_0166.JPGIMG_0184.JPGIMG_0187.JPG
IMG_0195.JPGIMG_0197.JPGIMG_0202.JPGIMG_0208.JPG
IMG_0225.JPGIMG_0229.JPGIMG_0232.JPGIMG_0235.JPG
IMG_0237.JPGIMG_0241.JPGIMG_0253.JPGIMG_0256.JPG
IMG_0262.JPG

Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. THW Kiel 7
2. Montpellier HB 6
3. HC Vardar
6
4. Telekom Veszprém HC 4
5. FC Porto Sofarma
4
6. PGE Vive Kielce
3
7. HC Meshkov Brest 2
8. HC Motor Zaporozhye 0
 
 
A B csoport állása
 
1. Telekom Veszprém 12
2. Eurofarm Rabotnik 9
3. Meshkov Brest
6
4. PPD Zagreb 6
5. Metaloplastika
3
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. Telekom Veszprém 14
2. MOL-Pick Szeged
14
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 10
4. FTC-HungaroControl
10
5. Balatonfüredi KSE
9
6. Csurgói KK 7
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
1970. január 1. (csütörtök), 01:00
2020. május 9. (szombat), 18:00
Veszprém
Komló
K&H Liga

Névadó partnereink