Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

PLER KC - MKB Veszprém KC

PLER KC
22
MKB Veszprém KC
32

2010-04-09 18:00, Balatonfüred
Bírók: Herceg József, Wiedermann Viktor
Magyar Kupa, MK elődöntő

PLER KC:
MKB Veszprém KC:



Az első elődöntőre majdnem megteltek a füredi sportcentrum lelátói, érthető módon a nézők jelentős része piros sálban foglalt helyet a lelátókon.
 
A veszprémi csapat nehezen lendült játékba, az első tíz percben meglepte a PLER agresszív játéka (10. perc 6:3). A bordó mezesek csak az ötödik percben lőtték az első góljukat, majd miután Fazekas több bravúrt is bemutatott a kapuban a 16. percben utolérték ellenfelüket (8:8). A félidő második felét egyértelműen uralta a címvédő és a szünetre jelentős előnyt szerzett (13:18), ekkor elsősorban az Iváncsik testvérek jeleskedtek a góllövésben.
 
A második félidő elejére Lékai sérülés miatt már nem jött ki a PLER csapatával, ennek ellenére sokáig nagyon jó teljesítményt nyújtottak a pestszentlőrinci fiatalok. A 46. percben csak egy góllal vezettek a bakonyiak (21:22), ezután viszont nagyon rákapcsoltak és az utolsó tíz percben csak egy gólt kaptak. A legnagyobb különbség a végére alakult ki a két csapat között, főleg Sulic szép góljainak köszönhetően.
 
Egy kis statisztika:
 
Fazekas          14 védés
Vilovski          2/1
Gulyás           4/1, 2 eladott labda
Iváncsik G.     8/6 (3/1)
Sesum           2/0, 2 eladott labda
Iváncsik T.     6/5
Perez             6/4
Lushnikov      1/1
Eklemovic      2/1, 1 eladott labda
Lapcevic        2/2, 1 eladott labda
Terzic           9/4 (3/2), 1 eladott labda
Sulic             6/5
Vujin             6/2 (2/2)
 

PLER KC - MKB Veszprém KC 22:32 (13:18)
 
PLER KC: Paul - Rév 3, Pordán 1, Lendvay 1, Korsós Á. 2, Lékai 2, Bakos Gy. 2.
Csere: Novák, Kupi 2, Balogh 4, Forgács 1, Munkácsi 3, Tóth 1. 
 
MKB Veszprém KC: Fazekas - Iváncsik T. 5, Sesum, Eklemovic 1, Sulic 5, Terzic 4 (2), Iváncsik G. 6 (1). Csere: Vilovski 1, Gulyás 1, Perez 4, Lushnikov 1, Lapcevic 2, Vujin 2 (2).
 
Hétméteres: 1/0 ill. 8/5
Kiállítás: 6 perc ill. 10 perc
Mocsai Lajos: Rendkívül nagy küzdelem, tipikus kupamérkőzés volt. Az első félidőben nem vettük fel a ritmust, hullámzott a teljesítményünk mind egyénileg, mind csapatszinten. A PLER nagyon agresszívan játszott.
 
Adorján Gábor: Gratulálok a Veszprémnek, remélem, holnapra rendbe jönnek a sérülések.
 
 

Jelenleg nincs elérhető galéria a mérkőzéshez.

Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. THW Kiel 7
2. Montpellier HB 6
3. HC Vardar
6
4. Telekom Veszprém HC 4
5. FC Porto Sofarma
4
6. PGE Vive Kielce
3
7. HC Meshkov Brest 2
8. HC Motor Zaporozhye 0
 
 
A B csoport állása
 
1. Telekom Veszprém 12
2. Eurofarm Rabotnik 9
3. Meshkov Brest
6
4. PPD Zagreb 6
5. Metaloplastika
3
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. Telekom Veszprém 14
2. MOL-Pick Szeged
14
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 10
4. FTC-HungaroControl
10
5. Balatonfüredi KSE
9
6. Csurgói KK 7
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
1970. január 1. (csütörtök), 01:00
2020. május 9. (szombat), 18:00
Veszprém
Komló
K&H Liga

Névadó partnereink