Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Rhein-Neckar Löwen - MKB Veszprém KC

Rhein-Neckar Löwen
32
MKB Veszprém KC
29

2009-10-04 16:30, Karlsruhe, Europa Halle
Bírók:
Bajnokok Ligája, 1. forduló

Rhein-Neckar Löwen:
MKB Veszprém KC:



Nehéz csoportba került az MKB Veszprém KC kézilabdacsapata, és rögtön az első mérkőzésen az egész sorozat egyik legerősebbnek tűnő gárdájának, a Rhein-Neckar Löwen otthonában kellett pályára lépnie.
 
A mérkőzés elején mintha az öltözőben maradtak volna a srácok. Vujin kapufára ejtette az első büntetőt, és Sulic ugyan egalizált az első német találat után, de a veszprémi emberelőny ellenére a hazaiak szerezték sorra a gólokat, így a 7. percben már 5:1-re vezetett a Löwen. A veszprémi gólcsendet ismét Sulic törte meg szorongatott helyzetből, de a németek újabb két góllal válaszoltak (7:2)
 
Perics első védését követően feljavult a veszprémi védelem, igaz, Lushnikov és Lapcevic határozott, kemény megmozdulását egy-egy sárga lappal honorálták a játékvezetők. Szerzett viszont három gólt a csapat, Sulic beállóból, Iváncsik Tamás lerohanásból volt eredményes, míg Vujin a második hetesét magabiztosan értékesítette. (7:5)
 
A németek azonban ismét könnyű gólokat szereztek (9:5), míg a vendégeknek meg kellett küzdeniük minden egyes találatért. Eklemovics kapufás bombája mellett Iváncsik Tamás szerzett emberhátrányból gólt, így feljött a csapat 10:7-re, de Lapcevic kiállítását három góllal büntette a vendéglátó. A további könnyű gólokat Mocsai Lajos időkéréssel és kapuscserével – Fazekas váltotta Pericet - próbálta megakadályozni, ami sikerült is. Fazekas remekül védett, Terzic távoli bombáját követően Eklemovics kétszer is eredményes tudott lenni, és máris a német edzőnek kellett időt kérnie.
 
A rövid szünetet követően Terzic harcolt ki büntetőt, amit Vujin értékesített, ezzel egy gólra csökkent a két csapat között a különbség. (13:12) A félidő hajrája azonban a házigazdáknak sikerült jobban, Terzic második kiállítása mellet négy német találatra csak kettő magyar érkezett, így háromgólos hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok. (17:14)
 
A második játékrészben sokkal kiegyensúlyozottabb volt a veszprémi csapat teljesítménye. Perez és Iváncsik Gergő találatai mellett szükség volt Sulic beállós góljára is, így a négygólos hátrányt sikerült ledolgozni kettőre. (21:17)
 
Nem tudott azonban közelebb kerülni a Löwenhez a veszprémi csapat, rendre két-három góllal vezettek a hazaiak. Szép megmozdulásokat láthattak a szurkolók mindkét oldalon, a németeknél Stefansson mutatott be kínai figurát, míg a vendégeknél a Sesum-Gulyás összjáték és a Peric által hárított büntető volt tetszetős.
 
A Mocsai-legénység a 47. perc elején érte utol a Löwen gárdáját, Vujin egalizált átlövésből. (24:24) A kemény munka eredményének nem tudtak sokáig örülni a veszprémiek, két gyors hazai gól következett, majd 28:25-nél hárommal, 30:26-nál pedig néggyel mentek a németek.
 
A veszprémiek azonban nem adták fel, Gulyás egyszer, majd Vujin kétszer volt eredményes, így egyetlen gólra ledolgozta hátrányát a csapat. (30:29) Bielecki azonban szerte foszlatta a veszprémi reményeket, majd Stefansson állította be a végeredményt időn túli hétméteresből. (31:29)
 
Forrás: www.hajraveszprem.hu

Rhein-Neckar Löwen – MKB Veszprém KC 32–29 (17–14)
 
Rhein-Neckar Löwen: Szmal – Groetzki 6, Stefansson 2 (2), Manojlovics 3, Roggisch 2, Bielecki 6, Sigurdsson 7. Csere: Fritz (kapus), Myrhol 4, Gudjonsson 1, Harbok, Müller, Gensheimer 1 (1). Vezetőedző: Ola Lindgren
 
MKB Veszprém KC: Perics – Iváncsik T. 3, Vujin 8 (3), Eklemovics 3, Sulic 6, Terzics 1, Iváncsik G. 3. Csere: Fazekas (kapus), Lapcsevics, Lusnyikov, Sesum 1, Pérez 2, Gulyás P. 2, Vilovszki. Vezetőedző: Mocsai Lajos
 
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
 
 
Mocsai Lajos: "Egy óriási tempójú mérkőzést játszottunk, aminek tempóját az első 20 percben sajnos nem tudtuk felvenni. Ami engem leginkább bánt, hogy a támadójátékunk nem volt elég kemény, 6-7 indításgólt lőttek, ebben a helyzetben nagyon nehéz a kapus játékba avatkozása. Ebben a fázisban ez a végtelenül kemény, olykor nagyon szigorú védekezés nem tette lehetővé azt a taktikai tervet, amit magunknak már az első félidőben is fontosnak találtunk. Ami nagyon fontos probléma volt, hogy a támadójátékukban az indításaik mellett a beálló játék semlegesítése 4 perc emberhátrányt is jelentett számunkra. Nem tudtuk megtartani azokat az alapjátékokat, amelyek ebben a nagy tempóban zajlottak. Nagyot változott a játék képe a második félidőben, ahol utolértük ellenfelünket, a nagy különbséget ledolgoztuk. A taktikai elképzeléseinket siker koronázta, döntetlenre egalizáltuk az eredményt, felvettük a játék tempóját, óriási küzdelmet folytattunk a pályán. A döntetlen után két lehetőségünk volt. Egyrészt a labdát megpróbáltuk megszerezni, de a rossz halászásból kaptunk gólokat. A véghajrára kétgólos differenciával érkeztünk, kaptunk két gólt és eldőlt a meccs. Az érződik, hogy a Hamburg és a Kiel elleni rangadók után nagyon magas hőfokban kézilabdázott a Rhein-Neckar Löwen. A mi csapatunk küzdelemben és hozzáállásban megtett mindent a sikerért. Ezen a sebességen több hiba alakult ki, mint amit szerettünk volna és az első félidei támadójátékkal nem lehetünk elégedettek. Összességében ez nem egy rossz bemutatkozás, egy nagyon nagy sebességű és nagyon kemény mérkőzést játszottunk, amire nagy szüksége van a csapatnak, hogy ezen a hőfokon tudjon kézilabdázni."
 
 
 

Jelenleg nincs elérhető galéria a mérkőzéshez.

Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. THW Kiel 7
2. Montpellier HB 6
3. HC Vardar
6
4. Telekom Veszprém HC 4
5. FC Porto Sofarma
4
6. PGE Vive Kielce
3
7. HC Meshkov Brest 2
8. HC Motor Zaporozhye 0
 
 
A B csoport állása
 
1. Telekom Veszprém 12
2. Eurofarm Rabotnik 9
3. Meshkov Brest
6
4. PPD Zagreb 6
5. Metaloplastika
3
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. Telekom Veszprém 14
2. MOL-Pick Szeged
14
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 10
4. FTC-HungaroControl
10
5. Balatonfüredi KSE
9
6. Csurgói KK 7
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.10.09.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
1970. január 1. (csütörtök), 01:00
2020. május 9. (szombat), 18:00
Veszprém
Komló
K&H Liga

Névadó partnereink